Lefogy vers,

Vers, hogy lefogy, Olyan rohadt ez az egész — Zudor János versei Tartalom Benső természet, betér a kinti hogy lefogy Szemet, lelket tágító felhő hegyek karéjozta égi tó. Az ég, föld tükrét szívembe biztatón, békét ringató, Mint madár a magas fellegekből nézem lefogy vers tájat, vers meghallom, A szél hogy lefogy a föld felé folyik, dobog át a végtelen dombokon, És egy lélegzetként dobban a tájjal bensőm is madárszárnyon, S megpihen képzeletem egy faágon.

Az örömkönnyek, mint hogy lefogy szeretetteljes fényvirágként nyílnak, És kikacsintanak a lombokon átszüremlő könnyed körtáncot járó napsugarak. Majd a sugarak tovább folynak, érzem, szívem folyamló, dalán át megindítón.

Így szól lelkemben a jó isteni hang szépen elindítón. Vers a távolságot közel szelídítő, fénybe vers levéllámpások.

Szélhintón kavarognak, majd csendben landolnak, mint oleander fogyás hogy lefogy. A lélek tavára mosódnak, lebegve hajóznak ég és föld között, napsugarak szárnyán, És a szív végtelen gondolattavába hogy lefogy pillanat, nyugodtan folydogáló szaván, És szabad csendben jelként elsuhan egy fehér madár, S lefogy vers sugallat hangján, a zord hegyek felett tollpihe száll, Könnyű szárnyon a felhőkön vers a lét nehéz könnyedsége, Hegyek hósapkáira, vers szelíd isteni vers tollpihe nyomot lehel Lefogy vers hagyva bennünk, messzi vers utakon őrizve lépteinket S a vers természet így betekintett, s a fényes jóra néz a lefogy vers.

A lelkünkben is, mint egy cseppben ott a mindenség léte, A végtelen lehetősége, mi lefogy vers tükröződik bennünk, mint az ég tekintete.

Írta: Szakács Anna.